Képzések,események
KöVi Hárskúton

2015. április 27-28-án, Hárskúton, a Művelődési Házban a Közösségi videós hálózatunknak újabb képzést tartottunk. A képzés során az Esztergáli-forrás és környékén egy közös bemutató forgatást hajtottunk végre, leforgattunk egy bemutató filmet. Jellemző képeket, beállításokat kerestünk, jeleneteket formáltunk, amikkel a hely jellegét, funkcióit tudtuk visszaadni. A folyamatos együtt gondolkozással, az egyes
képek témáját, nézőpontjának helyét, kerestük meg. A jeleneteket előre megbeszélt folyamat alapján hoztuk létre és rögzítettük. A gyakorlat célja az volt, hogy a forgatás alatt mind jobban tudatosítsuk, hogy mit hogyan veszünk fel és miért.
A második nap során összegeztünk az első nap tapasztalatait, a közösen forgatott felvételeket dolgoztuk fel, megnéztük, megbeszéltük. Közösen válogattuk ki, szerkesztettük össze, állítottuk sorrendbe a nyersanyagot. Egy gondolatsoron elindulva vágtuk meg a filmet, alakítottuk ki a hangulatát a zenével, úgy, hogy törekedtünk a folyamat tudatosítására.
Délután minden csoport a saját forgatott nyersanyagán dolgozott, és készítette el belőle a vágott filmet.
Az együtt készített film tapasztalatait felhasználva jut el a vágási folyamat következő lépcsőjére. Megnéztük a filmeket, összegeztük a tapasztalatokat.
 
Feltöltve: 2015. május 4.
 Közösségi Videós képzés Zircen
2014.05.05-2014.05.08.
 

A Közösségi Videós képzésnek (KöVi) előzménye volt, hogy 2012. december 3-5. között Zircen „A BAKONYÉRT” Egyesület által szervezett képzésen civil szervezetek képviselői,  magánszemélyek már részt vettek egy KöVi képzésen. Ezután 7 civil szervezet részvételével megalakult „A BAKONYÉRT” Egyesület Közösségi Videós hálózata. Részükre a Leader 2013-as kiírásán külön intézkedés került meghirdetésre, ahol videó készítéshez szükséges eszközökre, kamerára, asztali számítógépre, vágószoftverre, valamint jelen képzésre nyújtották be pályázatukat.
A képzésen résztvevők a Közösségi Videózás elméleti alapjait, filmes eszközökről a szükséges információkat ismételték át, kameragyakorlatokat sajátítottak el. Ezután a résztvevők a saját eszközöknek segítségével, Zirc központban rövid hangulatfilmeket forgattak az elméletben elsajátított információk alapján. A következő napokban elsajátították az interjúkészítés elméleti és gyakorlati alapjait, forgatócsoportokat állítottak össze, majd interjúkat készítettek Bakonybéli helyszíneken, többek között a Dorbi kisvonatról, a Szent-kútról, a Trófeabemutatóról, valamint a Szent Mauríciusz gyógynövény kertészetéről.
Megismerkedtek a forgatókönyvírás alapjaival, a forgatócsoportok forgatókönyvet készítettek, majd Cseszneki helyszíneken (Vasalt út, Tájház, Katolikus Templom, Cseszneki Vár) forgattak. Ezekhez a kisfilmekhez narrációt készítettek el.
A képzés során a vágóprogram, valamint a kamera használatának alapos elsajátítása nagy segítséget nyújt a szervezeteknek, hogy további közösségi videókat készítsenek saját településükön rendezvényekről, helyi termelőkről, látványosságokról.
Az elkészült videók megtekinthetőek ABAKONYÉRT Yoututbe csatornáján a következő linkre kattintva: https://www.youtube.com/user/ABAKONYERT
 
Feltöltve: 2014. május 20.
Egyesületünk nagy sikerrel tartotta meg első közösségi videós képzését, melyen 14 fő sajátította el a kisfilm készítés elméleti és gyakorlati alapjait. Oktatónk Ladányi János volt.
Az első napon a filmkészítésrő
 
l beszélgettünk, majd számba vettük a kisfilmek előállításához szükséges eszközöket és azok működési módját. A délután folyamán pedig forgatócsoportot kialakítva leforgattuk első kisfilmünket, illetve megterveztük a másnapi forgatási nap menetrendjét.
Kedden 4 helyszínen forgattunk filmeket: az elsőt a Csetényi Református Egyházközség lelkészével, Hajdú Ferenccel készített
ük közösen. Délután a résztvevők három forgatócsoportban dolgoztak és készítettek filmeket:Bakonynánán Czeglédiné Budai Katalin bútorfestőnél, Dudaron Hegedűs Árpád kosárfonónál és Eplényben a Kökényes Vendégházban.  A forgatásokon igyekeztünk mindenkit bevonni, így az operatőr és riporter mellett szerkesztők, rendezők, világosítók, hangtechnikusok is dolgoztak.
A harmadik napon a kisfilmek vágása, véglegesítése kezdődött meg, mely áthúzódott egy önkéntesen bevállalt 4. napra is, hiszen ez a munka nagyon időigényes és speciális vágóprogramokat, illetve gépeket igényel.
A képzésen részt vevők szeretnék a most megtanult technikát saját településükön is hasznosítani, illetve velünk az együttműködéseket folytatni, így megállapodtunk, hogy a jövő évben pályázat segítségével próbáljuk a hálózat tagjait egységesen felszerelni további eszközökkel és velük együtt közösen kialakítjuk a következő képzés tematikáját is annak érdekében, hogy a kisfilmeket minél jobb minőségben készíthessük el és az együttműködésünk, közös munkánk folyamatos legyen.
Köszönet az oktatónak és a lelkes csapatnak a kreatív együttműködésért!
 
 

 

2017 November

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
   
 
Vidékfejlesztési Program Kézikönyv

Hírlevél
Név: Az Ön e-mail címe: Civil szervezetek
Önkormányzatok
Vállalkozások
Magánszemély


Email marketing by NeoSoft
Ügyfélkapu

Magyar Államkincstár

AMBISZA Építőipari Kft.
Szirbek Tiborné